Hulladékhasznosító Mű

Köztisztaság
Főoldal | HUHA | A Hulladékhasznosító Mű működése | Érdekelt felek
Érdekelt felek

A HHM vezetése elkötelezte magát a nyitott, átlátható irányítás mellett. Ehhez mindazokat a csoportokat szükséges megismerni, akik véleményt kívánnak formálni a HHM működéséről, akik a HHM működésével kapcsolatosan információigénnyel léphetnek fel, illetve valamilyen – pozitív vagy negatív – érdekük fűződik a HHM működéséhez. Ezeket összefoglaló néven érdekeltek csoportjának vagy érdekelt feleknek nevezzük.

Tényleges erőfeszítésekre van szükség annak biztosítására, hogy az érdekelt csoportok teljes körének legyen lehetősége tájékozódni a környezeti kérdésekkel kapcsolatos technológiai és vezetési kérdésekben. Ennek magában kell foglalnia a természetes érdekelteket, a nemzeti, regionális és helyi hatóságokat, valamint a környezetvédő csoportokat. Különösen a civil szervezetek játszanak fontos szerepet a szakmai vagy technikai csoportokban való részvételükkel, illetve a jogszabályok megvalósításának nyomon követésében.

A HHM a következő csoportokat azonosította érdekelt félként:

 

Budapest Főváros lakossága fogyasztók, akik részére a HHM szolgáltatásait nyújtja, elsősorban a települési szilárd hulladék kezelése révén
FKF Zrt. mint üzemeltető
Fővárosi Önkormányzat mint tulajdonos
alkalmazottak akik részére munkalehetőséget biztosít
dolgozói  érdekképviseletek szakszervezetek és a dolgozói érdekérvényesítés más intézményei
a hatásterületen lakók akik a HHM tevékenységével járó környezetterhelésnek ki vannak téve
közösségi csoportok, civil szervezetek helyi lakosok zöld szervezetei, országos környezetvédelmi szervezetek, akik a lakosok érdekeit képviselve folyamatosan figyelik a HHM környezeti teljesítményét

szakmai, tudományos szervezetek
akik szakmailag értékelik a Hulladékhasznosító Művet
országos és helyi szabályozó hatóságok ide tartoznak a minisztériumok, önkormányzatok és hatóságok, különösen a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség, amely a HHM tevékenységét engedélyezte, felügyeli és határozatban előírta a jelen környezeti adatszolgáltatást
média, tömeg-kommunikáció amely a lakosságot, a közvéleményt tájékoztatja és formálja
egyéb érdekelt felek bankok, biztosítók, beszállítók, energiavásárlók, versenytársak
Min. felbontás: 1024 x 768 | Jogi nyilatkozat | Impresszum