Hulladékhasznosító Mű

Főoldal | HUHA | Környezeti teljesítmény adatai | Kibocsátások a levegőbe
Kibocsátások a levegőbe

Bármilyen tüzelőberendezésnek, így egy hulladékégetőnek is mindenképpen létezik a lokális vagy regionális szinten érzékelhető levegőszennyezés mellett globális környezeti hatása, elsősorban az üvegházhatást okozó szén-dioxid kibocsátása formájában. A települési szilárd hulladék égetése ebből a szempontból sokkal kevésbé káros hatású, mint a fosszilis energiahordozóké. A jobbára háztartásokból származó hulladék összetétele ugyanis túlnyomórészt megújuló energia-forrásnak számít, azaz az elégetésével keletkező CO2 csak kismértékben rontja a globális szén-dioxid mérleget. A különböző EU-országokban végzett számítások során az így keletkező CO2 50-60%-át megújuló forrásból származónak tekintik.

A hulladékégetés további előnye, hogy a lerakás helyettesítésével jelentős mennyiségű metánképződést előz meg és ezzel a települési szilárd hulladék kezelésének leginkább „klíma-barát” megoldását valósítja meg.

A HHM kibocsátása az üvegházhatású gázok (azaz lényegében a szén-dioxid) vonatkozásában az elmúlt négy évben az alábbiak (1. ábra) szerint alakult:

Az üvegházhatást okozó gázokon kívül a HHM-nek természetesen egyéb, számottevő légköri kibocsátása is van, amely a füstgáztisztító működésének köszönhetően – minden komponensre nézve – a hatályos jogszabályban előírt határértékek alatt marad. Ezt a folyamatosan működő, számítógépes adatfeldolgozással rendelkező monitoring-rendszer által szolgáltatott eredmények igazolják. A nehézfémek, valamint a dioxinok és furánok tekintetében a jogszabályban meghatározott féléves mérések helyett – a lakossági bizalmat erősítendő – háromhavonta végeztet a cég méréseket akkreditált laboratóriumokkal.

A dioxinok és furánok annyira alacsony koncentrációban vannak jelen a HHM füstgázában (0,001-0,005 ng/m3), hogy mérésük az ezzel megbízott cégek számára komoly kihívást jelent.

A diffúz kibocsátások csökkentése érdekében különös hangsúlyt kap a szállítóeszközök, illetve azon tartályok felügyelete, amelyek porzó anyagot tartalmaznak, hogy megfelelően le legyenek fedve, továbbá a járművek tisztasága, hogy a hulladékszállítás a lehető legkevésbé terhelje bűzzel a környezeti levegőt.

A 2. ábrán a fontosabb légszennyező komponensek kibocsátási adatai kerülnek bemutatásra az elmúlt 4 évre vonatkozóan. Az ábrán a szemléletesség kedvéért a kibocsátási határértékek is szerepelnek. Jól látható, hogy a HHM minden komponens esetében folyamatosan tartani tudja a határérték alatti emissziót. Az összes komponens mérése folyamatos emisszió-monitoring keretében történik, kivéve a nehézfémek, valamint a dioxinok és furánok mérését, amelyek koncentrációját negyedévente külső, akkreditált cég méri.

 

 


Az emisszió-mérő monitoring rendszer működésén kívül az FKF Zrt. egy immisszió-mérő állomást is üzemeltet a közeli Káposztásmegyeri lakótelepen (IV. kerület), a Lakkozó utcai Általános Iskola területén. Ez a mérési pont korábban – az uralkodó szélirány figyelembe vételével – a Rákospalotai Köztemető területén került kiépítésre, azonban később kifejezett lakossági igényre átkerült Káposztásmegyerre. 2008-tól a folyamatos és a mintavételezéses immisszióadatok gyűjtését illetve mérést a KDVKTVF Környezetvédelmi Laboratóriuma végzi. A mérési adatokból megállapítható, hogy a HHM kibocsátásai és a levegő szennyezettsége (immissziója) között nincs kimutatható összefüggés, a levegő szennyezettsége sokkal inkább az évszakok és a közlekedési viszonyok változásával függ össze, mint a HHM működésében tapasztalható változásokkal. A 2009. évi immisszió-mérési eredményeket és a vonatkozó egészségügyi határértékeket a következő táblázat tartalmazza:

Légszennyező anyag

Mért értékek éves átlagok - (μg/Nm³)

24 órás egészségügyi határértékek (μg/Nm³)

Kén-dioxid(t) 2,25 125,0
Nitrogén-oxidok 46,34 150,0
Szén-monoxid 460,00 5000,0
Szilárd anyagok 27,81 50,0
Sósav 0,00 -
Nehézfémek 0,01 -
Min. felbontás: 1024 x 768 | Jogi nyilatkozat | Impresszum