Fejléckép
Mosolygó kukásautók 2009-ben is - újra gyermekrajz pályázatot hirdet az FKF Zrt.
A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. idén második alkalommal szervezi meg gyermekrajzpályázatát, melynek témája ezúttal is a köztisztaság, a környezetvédelem, továbbá a Budapest Fantom tevékenysége. Két korosztályban nevezhetnek a kicsik és nagyobbak az értékes nyereményekért.
A tavalyi nagy sikeren felbuzdulva a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. 2009-ben is meghirdeti óvodások és általános iskolások számára a Budapest tisztaságáról, a társaság tevékenységéről szóló rajzpályázatot. A legkisebbek idén két korosztályban nevezhetnek: a 4-9 évesek és 10-14 évesek legjobb alkotásait ajándékcsomagokkal jutalmazza az FKF. Korosztályonként a legjobb 2-2 gyermek alkotása ismét különleges jutalomban részesül: ősztől az év végéig az ő rajzukkal díszített kukásautók járják majd Budapest utcáit.
Az alkotásokat idén is neves zsűri értékeli, akik maguk is elkötelezettek a főváros tisztasága mellett. D. Tóth Krisztina, Batiz András és Póta Fruzsina, a tavalyi pályázat különdíjasa a zsűrizést május 28-án a budapesti Áldás utcai Általános Iskolában szervezett aszfaltrajzversenyen gyakorolhatta először, ahol a diákok csoportokban rajzoltak környezetvédelmi témakörben.
„Amit ma adunk a gyerekeknek, azt ők magukkal viszik, és örökre megőrzik – oda kell figyelni arra, hogy mire tanítjuk őket. Fontos, hogy ne csak a gyerekek óvják a környezetüket, hanem szüleik is, mert az országot, a várost együtt kell élhetővé tennünk. Nekünk ma, nekik holnap.” – vallja D. Tóth Krisztina, a zsűri elnöke.
2008-ban több mint 400 pályamű érkezett, idén még ennél is többet várnak a szervezők. A tavalyi év nagy slágere természetesen a megszemélyesített kukásautó volt, de sokan rajzoltak a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos témákban is.
Az FKF Zrt. nem véletlenül fordul a gyerekekhez, hiszen rajtuk múlik, hogy Budapestet élhető, tiszta és szép várossá tegyük. A pályázatokat az FKF Zrt. sajtóirodájának címére (Budapest, VIII. Alföldi u. 8.) várják 2009. szeptember 15-ig. Nevezni bármilyen technikával elkészített rajzzal lehet.

Keresés:   

115 éves az FKF - plakát
115 éves az FKF - plakát

Min. felbontás: 1024 x 768 | Jogi nyilatkozat | Impresszum