126 éve a tiszta Budapestért
Hulladéknaptár
Ügyfélszolgálat

Oktatófilmek

2013-ban két, gyermekeknek szóló, néhány perces oktatófilmet készítettünk, ismeretterjesztő, szemléletformáló célzattal. A „Kincskeresés a hulladékhegyen” című kisfilm a hulladék útját mutatja be kellő részletességgel, „Az energia nyomában” című pedig a Fővárosi Hulladékhasznosító Művön kalauzolja végig a nézőt, így engedve betekintést az üzem működésébe, miközben végigkövethetjük, hová tűnik el a fővárosi hulladék több mint fele, hogyan hasznosul a hulladék energiaként.

Azóta újabb oktatófilmek születtek, amelyek szemléletformáló tevékenységünket segítik, többek között a hulladékpiramis fogalmának és a hulladékudvarok működésének ismertetésével.

Mindegyik kisfilm főszereplője Kuka Manó, aki gyermekprogramjaink és egyéb PR akciónk emblematikus figurája, és aki két évvel később, 2015-ben újabb két oktatófilmben kapott főszerepet. A „Kuka Manó rendet rak” című kisfilm felhívja a figyelmet a köztisztaság fontosságára, illetve a környezettudatos szemléletű közösség erejére, amellyel felveszi a kesztyűt a szemetelés ellen. A „Kaland a hulladékudvarban” című oktatófilm a budapesti hulladékgyűjtő udvarok előnyét és működését mutatja be, így a kibővített szelektív hulladékgyűjtés nagyszerű lehetőségét kínálja a lakosság részére.