126 éve a tiszta Budapestért
Hulladéknaptár
Ügyfélszolgálat

A Budapesti Közművek alkalmazkodik a megváltozott közterület-használathoz, és új kukákat helyez ki

Június 17.
Főoldali hírek
A Budapesti Közművek alkalmazkodik a megváltozott közterület-használathoz, és új kukákat helyez ki

A járványhelyzet után a turisták visszatérése, az ismét egyre népszerűbb sport és szabadidős tevékenységek, rendezvények eredményeként olyan helyszínekre is nagy létszámban fokozatosan visszatérnek a budapestiek, amelyek jó ideje nem, vagy kevésbé voltak kihasználva.

A Budapesti Közművek folyamatosan figyeli a fővárosiak közterülethasználati szokásait és ehhez igazodva 41 helyszínen helyez ki július elsejétől közterületi kukákat.

A hat szolgáltatási tevékenységet (hulladékgazdálkodás, kertészet, kéményseprés, köztisztaság, távfűtés, temetkezés) ellátó öt fővárosi cég (BTI, FKF, FŐKERT, FŐKÉTÜSZ, FŐTÁV) a hatékonyságnövelés és a fenntartható működés céljával egyesült 2021-ben. Az összeolvadás a városüzemeltetésben széleskörben elterjedt ún. Stadtwerke modell szerint valósult meg. Ez a közszolgáltatói modell számos nyugat-európai városban, például Bécsben, Koppenhágában, Kölnben, illetve Düsseldorfban is sikeresen működik.

Míg a korábbi jogelőd társaságok 2020. évi eredménye -5,1 milliárd Ft összesített veszteség volt, a Budapesti Közművek 1,8 milliárd Ft-os mérleg szerinti adózás utáni eredménnyel zárta a 2021. évet, ami az egyesülésből származó, összevont üzemeltetés során jelentkező szinergiáknak köszönhető.

A Budapesti Közművek keretében önálló szakmai tevékenységet folytató FKF Köztisztasági Divízió munkatársai folyamatosan vizsgálják a közterület-fenntartás szempontjából lényeges változásokat Budapesten. A szakemberek elemzik az urbanizációs folyamatokat, a tömegközlekedésben és a közterület-használatban zajló változásokat – és ezeket a trendeket is figyelembe veszik a közterület-fenntartás sokrétű feladatainak tervezésekor.

A koronavírussal kapcsolatos kormányzati korlátozások megszűnése számos változást hozott az utóbbi hónapokban a közterületek használatában. A turizmus felélénkülése, az irodai jelenlét, az újraéledő szabadidős tevékenységek és a nagy tömeg-, és sportrendezvények eredményeként olyan helyszínekre is nagy létszámban fokozatosan visszatérnek a budapestiek, amelyek jó ideje nem, vagy kevésbé voltak kihasználva. Egyes helyszíneken új, rendkívüli hulladéktermeléssel járó közterülethasználati szokások is megjelentek, amelyek a Társaság számára is új feladatokat jelentenek. 

Az elmúlt hónapokban a Társaság részletes szakmai elemzést végzett arról, hogy mely közterületi részekre indokolt új hulladéktároló edények kihelyezése. Az elemzések, egyeztetések és a lakosságtól érkezett észrevételek alapján a Budapesti Közművek 41 fővárosi helyszínre 150 db új közterületi kukát helyez ki július 1-jétől folyamatosan. A hulladék rendszeres begyűjtését és az edények karbantartását, tisztítását a BKM saját munkavállalói végzik, a Társaság saját eszközparkjával.

A helyszínek listája megtekinthető a Budapesti Közművek honlapján, a   https://www.budapestikozmuvek.hu/uj-kozteruleti-hulladekgyujto-edenyek-helyszinei-budapesten oldalon.

A BKM a nyári hónapokban is folyamatosan figyeli a július 1-től kihelyezett közterületi kukák kihasználtságát Budapest többi területével együtt, hogy tudjon alkalmazkodni a fővárosiak igényeihez egy élhetőbb, tisztább, zöldebb Budapestért.

A Budapesti Közművek ugyanakkor fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy a hatályos jogszabályok alapján a Főváros tisztán tartása többszereplős feladat, amelyben a Főváros cégei mellett az egyes kerületi önkormányzatoknak, valamint az ingatlantulajdonosoknak és a lakosságnak, továbbá a jelentős mennyiségű hulladékot termelő gazdálkodó szervezeteknek is komoly feladata, felelőssége van.

Budapest, 2022. június 17.

FKF Köztisztasági Divízió