126 éve a tiszta Budapestért
Hulladéknaptár
Ügyfélszolgálat
A történetírások szerint két emberöltönyi idővel ezelőtt a főváros több pontján szemét lerakók működtek. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy 1881-ben egy javaslatra a Tanács úgy döntött, hogy a VI., VII. és szükség esetén a VIII. kerületek szemetét a Körönd feltöltésére használják. Ehhez, az akkori becslések szerint mintegy ezer kocsi fuvar szemétre volt szükség. Tehát, ha a kortörténeti dokumentumokat nézzük, megállapíthatjuk, hogy a mai Körönd szemétfeltöltéssel alakult ki.
Nem sokkal később,1880-as évek derekán a városatyák viszont már úgy határoztak, hogy a főváros több pontján lévő szeméttelepeket felszámolják, és Budapesten kívül rakják le. Persze a határok akkor még mást jelentettek, olyannyira, hogy például a 60-as évek derekán is még kukásautók hajtottak a Bécsi úton, a volt óbudai téglagyár területére, ahol lerakták a szemetet. Az idősebbek bizonyára emlékeznek a Remetehegy tátongó üregére a Schmidt Kastély, illetve a Margit kórház mellett, ahol agyagbányászat volt korábban és a hegyoldal stabilitása miatt úgy döntöttek, hogy azt fővárosi szeméttel töltik fel, amely ma egy zöldellő domboldal. Idővel sorra szűntek meg Budapest területén a szemétlerakók, hiszen a bányaüregek feltöltése befejeződött és a fővároson kívül kellett lerakóhelyeket keresni. Így esett a választás Dunakeszire, majd később Pusztazámorra, miközben már 1982-től üzembe helyezték Rákospalotán a Fővárosi Hulladékhasznosító Művet.
Fővárosi Hulladékhasznosító Mű
A dokumentumok szerint már az 1870-es évek közepén felmerült a szemétégetés gondolata, rá jó tíz évvel később pedig már egy szemétégető kemencére kapott ajánlatot a főváros vezetése, amely naponta 30-40 tonna égetésére lett volna alkalmas. A szemétégetés azonban anyagi okok miatt nem valósult meg, míg nem pár évvel később az akkor épülő Műegyetem telkén lévő régi gyárépületben felállítottak egy kemencét és egy évig próbaégetéseket végeztek. A mérnöki eredmények pozitívak voltak és javasolták, hogy Városmajor területén épüljön meg egy szemétégető, ezt a lakossági tiltakozás azonban meghiúsította és így feledésbe merült.
Legközelebb 1976-ban került reflektorfénybe a hulladékégetés, amikor is döntés született arról, hogy állami beruházásként épüljön meg Magyarország egyetlen kommunális hulladéktüzelésű erőműve. A létesítmény helyét Rákospalotán jelölték ki és 1982-ben kezdett el működni évi 350 ezer tonna kapacitással. Időközben az egyre korszerűbb technológiák megjelenése és a környezetvédelmi előírások szigorítása miatt, a 2000-es évek elején megkezdődött a korszerűsítés, új füstgáztisztító berendezés létesítésével és a kazánok modernizálásával.
Így 2005-től már évente 420 ezer tonna kommunális hulladékot égethetnek el, illetve hasznosíthatnak termikusan. Ez azt jelenti, hogy évente 120 ezer lakost látnak el elektromos árammal, ami Székesfehérvár lakosságának kétszeresét jelenti. Másrészt a káposztásmegyeri lakótelep 25 ezer háztartása kapja innen a hőenergiát. Ebből már érzékelhető, hogy miért hívják hulladékhasznosító műnek a létesítményt és nem pedig hulladékégetőnek.
Igazi nagyüzemről van szó, hiszen naponta 250-320 kukásautó 1100-2200 tonna hulladékot önt be a befogadó helyre.
Ez a bunkertér egy hatalmas nagy betonteknő, amelynek méretét leginkább úgy érzékelhetjük, ha azt mondjuk, 11 versenymedencének felel meg és 10 ezer köbméter hulladék befogadására alkalmas. A méretekre jellemző, hogy a hasznosító a fővárosban keletkező hulladék 60 százalékát képes feldolgozni, amelynek 90 százaléka háztartási, 10 százaléka – egyéb nem veszélyes - ipari hulladék.
A Hulladékhasznosító műben négy kazán található, amelyek egyenként 15 tonna hulladék elégetésére képesek óránként 1000-1100 Celsius fokon. A kazánok évszaktól és távhőigénytől függően működnek, fűtési időszakban általában mind a négy kazán üzemel. Melléktermékként salak keletkezik, amelyből még kiveszik a fémet egy mágneses fémkiválasztó segítségével. Azután ezt a salakot a Dunakeszin lévő lerakóba szállítják és az ott lerakott hulladékot takarják be vele. A kazánok mellett két turbina is van, amelyek teljesítménye 24+3 MW. Természetesen a hulladékhasznosító műnek is van villamos-energia igénye, ezért a termelt mennyiség 20 százaléka önfogyasztás. A létesítmény pontos helyét Rákospalotán – az M0 és M3 autópályákról jól láthatóan - a 120 méter magasan kiemelkedő kémény már messziről jelzi, amelynek káros anyag kibocsájtása elenyésző, majdhogy nem a nullához közelit, hiszen öt lépésben történik a füstgáztisztítás.
Dunakeszi II. számú hulladéklerakó
Aki az M2-es úton Vác felé halad és a 24-es kilométernél jobbra tekint, láthat egy viszonylag magas zöldellő dombot. Nos, ide hordták 1980-tól 1996-ig a főváros és a környező települések hulladékát. Mögötte van az un. II. számú lerakó. Itt korábban homokbányászat hagyott hátra hatalmas tátongó, mintegy 30 méter mély gödröt. Ez került feltöltésre, illetve az első ütem a talajszinttől 37 méterre emelkedik, míg a II. lerakó 27 méter magas dombot alkot. Ha körbe szeretnénk gyalogolni a két magaslatot, akkor egyenként mintegy 1,5 kilométert kellene megtennünk. A 12 hektáros területet lassan bezárják, hiszen korábban évente 200 ezer tonna hulladékot szállítottak ide, mostanság már csak a hulladékhasznosító mű salakja kerül a dombra. Ezt viszont hasznosítják, a minden nap beszállított hulladékot rétegesen ezzel takarták le, és a salakkal fedik le véglegesen a szeméthegyet. A réteges letakarással megakadályozták, hogy a szél széthordja a szemetet, valamint, hogy a rágcsálók és a madarak megtelepedjenek. Sikerült elérni azt, hogy a szagok ne legyenek érezhetőek a környéken és a tűzeseteket megelőzzék.
A laikus nem is gondolná, hogy egy-egy szeméthegyben mennyi gáz és un. csurgalékvíz termelődik. Természetesen ezek kezelését, hazai és Európa Uniós előírások szerint kell megoldani, amit szigorúan be is tart az FKF. A hulladékból keletkezett ún. depóniagázt gyűjtő kutakkal szívják el és fáklyázással ártalmatlanítják. Óránként mintegy 150-190 köbméter depóniagázt égetnek el, amelynek emisszióját, vagyis a levegőterhelést rendszeresen ellenőrzik. A csurgalékvízet egy medencébe összegyűjtik és rendszeresen elszállítják a szennyvíztisztító telepre, hogy ártalmatlanítsák. Évente átlagosan 1800 köbméter vizet ártalmatlanítanak ily módon. Hogy érzékeljük a mennyiséget egy átlagos háztartásban, havonta 15- 20 köbméter vizet használnak el.
Természetesen egy szemétlerakó működését monitoring rendszer ellenőrzi. A hatásvizsgálat kiterjed a talajvíz, a levegőminőség és a zajszínt ellenőrzésére is. Mindez érthető is, hiszen az átmeneti rekultiváció után következik a végleges helyreállítás és az utógondozás, amely 30 évig tart, ugyanis hozzávetőleg 10-15 évig még a termelődő gázt el kell szívni és a csurgalékvizet is ártalmatlanítani kell.
2016. szeptemberében bezárt a Dunakeszi II. számú hulladéklerakó.
Pusztazámori Regionális Hulladékkezelő Központ
A pusztazámori hulladéklerakó építése 1999 elején kezdődött meg és 2000 júliusában indult el a próbaüzem, azóta a hulladéklerakás folyamatos. A 91 hektáros hulladékkezelő központ elnevezése nem véletlen, hiszen itt nem csak hulladéklerakásról van szó. Van itt irányítóépület, ahol az informatikai központ mellett például raktárak is találhatók, de a területen van hulladékvizsgáló laboratórium, szociális-, fenntartási és irodaépület, raktár, kazánház, gépjármű-karbantartó és még sorolhatnánk. De található itt még egy hulladékudvar is, vagyis egy nagy csarnok, amely a szelektíven gyűjtött hulladékok tárolására szolgál, a PET palacktól kezdve a sütőzsiradékokon át az elektronikai hulladékokig. Az összegyűjtött zöldhulladék is ide kerül, hiszen a központ területén 5 ezer négyzetméteres komposztálót is kialakítottak, amelynek éves kapacitása 4800 tonna. A területen azonban a legnagyobb helyet a hulladéklerakók foglalják el. Az I. lerakó 18 hektár és 50 méter magas, amit már szinte tényként kezelhetünk, hiszen rövidesen betelik. Így hát a II. lerakóhely 15 hektáron teljesen készen várja, hogy egy 40 méteres dombot alakítsanak ki a jövőben. Természetesen a lerakóhelyek maximálisan védettek, vagyis nem okoznak környezetszennyezést, hiszen többszörösen biztosított talajzáró réteggel rendelkeznek. Az I. lerakóból naponta átlagosan 35 köbméter csurgalékvíz kerül ki és mintegy 1100 köbméter depóniagázt szívnak el. A hulladékhegyet egyrészt napi takarással a helyben kitermelt földdel végzik, illetve a csurgalékvízet is használják, vagyis locsolják a területet, hogy ezzel is a szemét széthordását megakadályozzák. Ugyanakkor a végleges rekultivációhoz a helyi komposztot használják fel, becslések szerint hektáronként 500 tonnát. Kérdés lehet, miért nem lehet szagokat érezni a környéken, miért nincs lakossági panasz a bűz miatt. Nos, ezt a depóniagáz intenzív elszívásával és fáklyázásával, valamint a napi hulladék földdel való letakarásával érik el.
