126 éve a tiszta Budapestért
Hulladéknaptár
Ügyfélszolgálat

Tájékoztató a hulladékgyűjtő-tartályok QR-kódos azonosító rendszerének bevezetéséről

Társaságunk egy innovatív, hosszú távon kölcsönösen előnyös rendszer bevezetésében kéri érintett ügyfeleinek partneri együttműködését.

A hulladékgyűjtő-tartályok QR-kódos azonosító rendszerét Nyugat-Európa több nagyvárosában már sikerrel alkalmazzák, amelyet egyes ügyfeleink részére Budapesten is elérhetővé teszünk. A kód beolvasásával azonnal látható lesz, hogy az adott tartályhoz kapcsolódóan milyen szolgáltatást biztosítunk. Ezzel a napi tevékenységünket a jövőben még inkább az aktuális ügyféligényekhez illeszthetjük.

A rendszer további előnye, hogy szerződéses ügyfeleink számára méltányosabb teherviselést eredményez, hiszen kiszűrhetjük a hulladékszállítási szolgáltatást térítés nélkül igénybe vevőket.

A tesztelésben aktívan résztvevő ügyfeleink is hozzájárulnak a Társaságunk környezetkímélő, költséghatékony szolgáltatásainak fejlesztéséhez. Mindennek fontos szerepe van a körforgásos gazdaságot célzó, fenntartható fővárosi hulladékgazdálkodás megvalósításában.

A rendszer esetleges jövőbeli teljes fővárosi bevezetését megelőzően szűkebb ügyfélkörben teszteljük a rendszer működését. A próbaüzemhez szakmai alapon választottuk ki azon

  • II. kerületi
  • X. kerületi
  • XV. kerületi

címeket, akiket erről postai levélben tájékoztattunk.

Az előkészítésben aktívan részt vevő ügyfeleink a jövőben az elsők között érhetik el az FKF fejlesztés alatt álló, ügyfélközpontú, 21. századi digitalizált szolgáltatásait.

A bevezetésbe bevont ügyfeleink segítő közreműködésüket kérjük:

  • az adategyeztetésben és
  • a postán megküldött levelünkben mellékelt matricák tartályokra való felragasztásában.

Az értesítő levélben megadott adatok pontatlansága esetén, illetve ha az adott címen bármilyen változás történt pl. nyújtott szolgáltatásunkkal kapcsolatban, kérjük az alábbi űrlap kitöltésével jelezze a részünkre:

Tovább az adategyeztető űrlaphoz


Matrica felhelyezési útmutató

Gyakran ismételt kérdések


Köszönjük, hogy együttműködésükkel segítik munkánkat.