126 éve a tiszta Budapestért
Hulladéknaptár
Ügyfélszolgálat

A kuka

A szemétgyűjtőedény neve egy német mozaik szóból alakult, ugyanis a mai szemétszállítási technikát egy német gépgyár fejlesztette ki, amelynek neve Keller und Knappich Augsburg, vagyis rövidítve KUKA. A cég a mai napig létezik, de már ipari robotok készítésével foglalkozik, mégis neve egyre elterjedtebb. Gondoljunk csak bele, maga a szó az ötvenes évek végén tűnt fel hazánkban és ma már annyira általánossá vált, hogy a hulladékgyűjtő edények mellett sok mindenre használjuk ezt a szót. A lakásban lévő szemetest, az utcai kis hulladékgyűjtőket is kukának aposztrofáljuk, de ha valami elromlik, pesti zsargonban csak azt mondjuk, ez kuka! Sőt azokra az emberek is használják jelzőként a kuka kifejezést, akik nehezen szólalnak meg. Hófehérke 7. törpéjéről nem is beszélve.

Ami tudható, Hans Keller és Jacob Knappich 1898-ban Augsburgban alapította a K. U. K. A.  vállalatotés1927-ben dobták piacra azt a szemétszállító autót, amelynek belső szerkezete felaprította a szemetet, s ezzel a találmánnyal a KUKA piaci monopol pozícióba került nemcsak Németországban, hanem egész Európában is. No, de most nézzük, hogy a hulladékgyűjtő edény miért lett kerek és pont 110 literes. A kutakodásban mindössze annyit lehetett kideríteni, hogy nem csak a korabeli technika, hanem főleg a tűzveszély miatt készült kezdetben fémből a kuka, mert a legtöbb háztartásban fa és széntüzelés volt és a hamut ebbe rakták. Ráadásul a szemét jelentős részét a hamu adta, hiszen amit csak lehetett a tűzre dobták. A hengerforma pedig azért születhetett meg, mert, minél kevesebb él van egy felületen, annál könnyebben lehet a tartalmat kiüríteni, vagyis a sima belső falfelületre kellett törekedni.

Magyarországon is sokáig fémkukák voltak használatban, éppen azért, mert a háztartások jelentős részében sok hamu keletkezett, hiszen nem csak a fűtés, vagy a meleg víz készítésére használtak szenet és fát, hanem a konyhában sparhelten főztek, ami szintén hamuval járt.  Annyira elterjedt volt ez a fajta kuka, hogy Társaságunk munkatársai külön kukaegyengető szerkezetet készítettek egy tehergépkocsira, amivel a horpadásokat kinyomták.

Volt azonban kukamosó jármű is, mint a képen látható, az egyengetést és a tartályok tisztítását együttesen végezték.