126 éve a tiszta Budapestért
Hulladéknaptár
Ügyfélszolgálat

Gyermek- és ifjúsági pályázatok

GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI PÁLYÁZATOK

A gyerekek figyelme leginkább érzelmi síkon ragadható meg, ezért is kapcsoltuk össze a környezetvédelmi, döntően „hulladékos” témákat a művészeti kifejezésmódokkal. A felhívásban megadott témákról változatosan és szabadon fejezhetik ki gondolataikat, fogalmazhatják meg a mondanivalójukat, érzéseiket, elképzeléseiket, vágyaikat.

A pályázatok témája minden évben szorosan kapcsolódik a hulladékgazdálkodáshoz és köztisztasághoz, a környezetvédelemhez, a környezettudatos életvitelhez, és ennek megfelelően kapja meg a tematikus címét is. (Az előző évek témái például: A Hulladék-tengeren innen és túl, Mesehősökkel környezetünkért, Környezetünk jövője –jövőnk környezete, A csodálatos kukásautó.)

A zsűrielnökök minden alkalommal olyan művészek, akik szintén szívükön viselik a környezetvédelem ügyét, és aktívan tesznek érte a mindennapokban. A pályázatot december közepén a MikulásGyárban zárjuk ünnepélyes díjátadóval, ahol a fődíjasok, nyertesek és különdíjasok vehetik át ajándékaikat. Ez az ünnepség minden alkalommal zártkörű, csak a név szerint meghívott pályázók és kísérőik vehetnek részt rajta.

Gyermekrajz-pályázat

Immár hagyományosan, 2008 óta hirdetjük meg rajzpályázatunkat az óvodás, alsó és felső tagozatos gyerekek, valamint középiskolás diákok számára.

A pályaművek értékelése közben mindig örömmel tapasztaljuk, milyen pontosan és kifinomultan érzékelik a gyerekek szűkebb és tágabb környezetünk, a természet problémái, és milyen rendkívül fantáziadús megoldásokat kínálnak orvoslásukra.

A pályázat kiemelt jutalma az, hogy a négy korosztály fődíjas alkotása felnagyított méretben felkerül egy-egy kukásautó mindkét oldalára, majd a járművek ilyen módon feldíszítve járják a fővárost és végzik munkájukat.

Szépírói pályázat

Ez a pályázat 2011-ben indult útjára, azzal a szándékkal, hogy lehetőséget biztosítsunk azon alkotni vágyó gyerekeknek is, akik verses vagy prózai formában szeretnék kifejezni mondanivalójukat, megfogalmazni gondolataikat a megadott témákban.

Kiemelt jutalomként az összes beérkező írásműből könyvet készítünk, amelyet a Gyermekrajz-pályázat nyertes alkotásaival illusztrálunk.